Aszalt gyümölcslekvár, káposztaropogós és kakaóföldágy - hogy csak néhány parányi, mégis meghatározó elemét villantsam fel azon szüretre hangolt ételsornak, amely néhány nappal ezelőtt a Lajvér Borbirtokon került felszolgálásra. A vérprofi borászat hírében álló hely elképesztő fejlődésen ment keresztül az utóbbi években, azonban azóta, hogy Sipos Norbert chef - a szálkai Horog étterem egyik motorja - átvette a konyhát, jelentős gasztro-tartalom várományosává vált a pincészet. A hétvégén viszont nemcsak ő, hanem Wossala Rozina is kötényt ragadott, hogy egy zártkörű rendezvény keretén belül kápráztassa el a vendégeket. Lássuk, mi került a tányérokra, és persze azt, hogy mi pörgött a poharakban szombaton!

   Mint a legnívósabb balatoni borászatok

  A megújult Lajvér Borbirtok design tekintetében kimondottan modern, minimalista vonulatot képvisel, amely innovatív pincéjével lendületbe hozza a környékbeli borturizmust. A szüreti időszakra terepjárós dűlőtúrákkal készültek, azáltal bemutatva a vendégek számára a szekszárdi szurdokokat, a Mausz-kápolnát, illetve a Bati-kereszt kilátót. A túrákat záró borkóstolók során lehetőséget biztosítottak arra is, hogy a Nagy Attila, a borbirtok vezetőjének kalauzolásával és egy pohár 2017-es, friss, illatos Menoir Rosé társaságában a látogatók bepillantást nyerjenek az egyébként nagyközönség számára ritkán nyíló pincébe.

Fotó: Lajvér Borbirtok

   A szekszárdi tájból kiemelkedő komplexum a rusztikus, falusi hangulatot árasztó pincészetekhez szokottakból elsőre talán némi távolságtartást válthat ki, ám amint egy pohár borral a kézben kisétálunk a Szekszárdi borvidék újonnan legszebbnek kikiáltott teraszára, úgy érezzük, mintha minden a helyére kerülne. Cuvée Blanc kortyolgatása közben ugyanis feltűnnek az apróságok. A felszolgálók barátságos mosolya, a miniatűr öntözőkannákba ültetett cserepesek és a birtokon állomásozó kis piros traktor, amelyre szívünk szerint felpattannánk, hogy azon zötykölődve vegyük közelebbről is szemügyre a birtokot.

 Fotó: Lajvér Borbirtok

   Nem akarta Budapestet rákényszeríteni vidékre

   "Egy vidéki étteremben a Szent Jakab kagyló helyidegennek számít, egy fővárosiban kevésbé" - nyilatkozta Ruprecht László nemrégiben a SVÉT (Stílusos Vidéki Éttermiség) legutóbbi rendezvénye kapcsán, és ezzel talán össze is foglalta, hogy mi nehezíthette a leginkább a szombat este megrendezésre kerülő vacsorán Rozina munkáját: az ételeknek nemcsak a borokkal, hanem a környék esszenciájával is beszédbe kellett elegyedniük.

   Rozina hozzám hasonlóan rendkívül fontosnak tartotta a szezonalitást és a kiváló, helyi alapanyagok felhasználását, tiszteletét. Hamar kiderült, hogy filozófiák tekintetében megegyezünk, valószínűleg ezért is sikerült annyira jól a közös munka. Kedves volt, együttműködő és piszkosul közvetlen. Hálás vagyok, amiért szakmai tudását és kimagasló ízérzékét elhozta a Lajvér Borbirtok konyhájába!

- Sipos Norbert

    A vendégchef azonban még véletlenül sem akarta rákényszeríteni a budapesti módit vidékre, hanem délen szintén ismeretes ételekkel, mégis kreatív kiegészítőkkel, ízvilággal és változatos textúrákkal bővítette az ételsort.

 Fotó: Lajvér Borbirtok

   A friss és nőies, nyári hangvételű welcome drink után, az előételhez egy 2016-os évjáratú, Pinot Noir, mintegy bemutató darabként került a poharakba. A könnyű vörösbor, amelyet kimondottan a vacsorához palackoztak be, remek választásnak bizonyult, ugyanis kiválóan harmonizált a kacsamáj jellegzetes aromájával, a saláta kesernyés utóízével és a mézédes, aszalt gyümölcsökből kreált lekvárral - ez utóbbiból kerülhetett volna egy leheletnyit kevesebb is a tekercs mellé.    A folytatásban rozé kacsamell került elénk édesburgonya püré és káposztaropogós társaságában. Az este Rozina által feladott talánya a szintén köretként funkcionáló morzsa volt, amely kivétel nélkül, hatalmas fejtörést okozott az asztaltársaságoknak. A tányér karamelles, gesztenyés aromával rendelkező turpissága mögött, ahogy az utóbb kiderült barnított vaj, tejpor és keményre főtt, sütőben szárított, összetört tojássárgája elegye rejlett. A vendégek abban azonban mind egyhangúan egyetértettek, hogy a főfogás mellé kínált, Szekszárd városát képviselő, maga fajtájában könnyűnek számító Bikavér - 2015 nemcsak az étellel, hanem a Szálka felől közeledő, mélykék viharfellegekkel is tökéletes összhangot mutatott.   A vacsora zárásaként, előre beharangozottan Rozina posírozott körtét választott, amelyet a hozzá fogyasztandó, válogatott szőlőből készült, markáns Kékfrankos Selection - 2012, felhasználásával készített el. A felszeletelt, kellemesen puha, de még roppanós gyümölcs elegánsan terült el a fehércsokoládés-bazsalikomos krémen, ezen a pikáns erdei gyümölcsből kreált szósz és a ropogós kakaóföldágy biztosította kényelmét.
    Ahogy az ételsoron végigfuttatjuk a szemünket, hamar egyértelművé válik, hogy ezen az estén nemcsak a hozzáértőknek kedveztek, hanem azoknak is, akik ún. "gasztro-laikusokként" érkeztek vacsorázni, és milyen jól tették! Pontosan ilyen és ehhez hasonló eseményekre van szükség ahhoz, hogy a vidéki utcák emberei még nyitottabbá és elfogadóbbá váljanak a gasztronómia terén. Lehetőséget kell teremteni számukra ahhoz, hogy közelebbről is megismerkedhessenek az új és izgalmas ízekkel, elkészítési módokkal, mi több chefekkel, hogy rádöbbenjenek: a tradicionális magyar konyha mellett nagyon jól megférnek a modern irányzatok is!